Azt hiszem, férjhez mentem. Nem tudom. Lehet, hogy nem. Ha mégis, akkor annyira nem örülök. Gyanútlanul jöttem ki a kollégium bejáratán, nem gondolva rosszat, rosszra. Velem szemben az ajtó túloldalán egy idősebb kínai férfi állt meg. Ismerem én őt. Új magonc a csoportunkban. Vagyis most már nem, mert volt pár változás itt és ott, de erről később.

Szóval megyek kifelé és ez a férfi – akivel eddig csak annyi kapcsolatom volt, hogy minden találkozáskor már messziről integettünk egymásnak – megállított és kért, hogy várjak egy percet. És ajándékot adott. Szép díszzacskósat. Egy tollat.

Akkor most járunk?

Tapasztaltam már korábban is, hogy a kínaiak szívesen adnak ajándékot egymásnak és ez alapvetően nem jelent semmit. De ez most mi volt? Akkor eladtam a lelkem? És hogyan tovább? Ha legközelebb találkozunk, már az összeköltözést kell megbeszélnünk? Vagy ma ez az ép tüdő és vese árfolyama?

 Valójában lehet, bocsánatkéréssel kellett volna kezdenem. Csak a formámat hoztam és elcsúsztam az új poszt megírásával 5 hónapot. Nem vagyok se tehetséges író, se lelkiismeretes blogger. De titeket szeretlek, kedves Szeretteim. Ezért alább az események összefoglalása következik.

Még éppen a télbe érkeztem vissza. Előtte otthon voltam; igen. Nem sokat. Nem eleget. Rohanás volt és emiatt nehéz, frusztráló. Nem is mennék bele. Legyen annyi elég, hogy betegséggel és munkával tarkított időszak áll mögöttem. És még éppen télbe érkeztem vissza. Február közepén.

Nem kell csodát várni. Ez a terület az ország legmelegebb részével határos. Könyörögni kell a hóért manapság, csakúgy, mint otthon. Persze ez így nem normális, csakúgy, ahogy otthon sem az. Gondolkodtam. Vajon mi lenne, ha egy önjelölt Napóleon felkelne és elindítaná egy komolyabb hadsereg élén az uralkodási vágyát keletre, ebbe az irányba. Megvédené-e Putyin egyedül a népét, Tél tábornok nélkül? Hiszen mind tudjuk, hogy ’Fagyország’ ez az Orosz; a természet ereje nélkül könnyen hoppon maradhattak volna többször a régen elmúlt időkben.

Azért arra jó volt a néhány napig tartó hideg, hogy produkáljak néhány esést. Az elsőt egy reggel hoztam össze suliba menet. A másodikat ugyanott, ugyanaznap délután. A harmadik két nappal később történt. Hazafele baktattam és hozzávetőlegesen 12-27 ember látta, ahogy megcsúszom, gurulok, majd a telefonomat kergetem, ami kiesett a zsebemből, és újból utána esem. Mindezt azért, mert megtáltosodva be akartam előzni két tűsarkú csizmában caplató lányt és emeltem a lépésszámot a havas járdán. Pedig tűsarkúban voltak…

Olyan ez az egész félév, mint valami mágikus realizmus. Néha azon kapom magam, hogy csak a semmi semmizik körülöttem és a szomszéd szobában tévézők morajlása töri meg a csendet. Máskor ki se látszok a teendők közül. Összességében az a benyomásom, hogy a tanáraim magasabb fokozatra kapcsoltak, szinte mintha az előző félév viszonylagos lazasága miatt bűntudatuk lenne.

Újragombolódott az osztályunk; március óta haladó csoportnak számítunk, már nem mi vagyunk a ’nullák’. Tehát vannak nálunk rosszabbak is. Sokat léptünk előre. Átalakulás volt lakókörnyezet ügyben is. Gyanútlanul érkeztem meg a kollégiumhoz. Szeretnék bemenni a szobámba, amikor a folyosófelügyelő utánam szól és jelzi, hogy az én rezidenciám mostantól máshol van. Remek. Kiderült, hogy felújítják az épületnek azt a szárnyát, amiben eddig laktam. Legalább a cuccaimat áthurcolta a régi szobatársam, Csó, így nem égették el, dobálták ki, adták el az ócskapiacon a ruháimat. Minden megvan, minden szép. Az új szobatársam, nem meglepő módon, kínai. Egy cuki kínai. Egy tiszta és szorgos és kicsi kínai. Aki jól főz és sokat és nekem is. Tényleg jóban vagyunk. Van, hogy megölelem, vagy egymás mellé ülünk, és csak beszélgetünk valami keveréknyelven, amibe a Google fordító és néha beleszól. Nagyon megkedveltem.

Ezen a héten kényszerszabadságon voltam, mert vasárnap megáztam a húsvéti istentiszteletről hazafele jövet. Az ágyat nyomtam és nem nagyon akaródzott a főzés. De Lida mindent kivett a kezemből. A gyógyszer beszerzésétől elkezdve a reggeli elkészítésén át a szomszédok lecsendesítéséig mindent magára vállalt. Tiszta anyatigris. Köszönöm. Sok érdekeset éltem meg vele, főleg konyhafronton. Első közös napjaink egyikén a barátnőivel vacsora partit rendezett, aminek én is alanyává váltam.  Kaptam egy tányérnyi sokfélét.

Rizzsel indult majd húsosba csapott át. Ez csak azért volt fölöttébb kellemetlen, mert én akkor még javában tartottam a Húsvét előtti böjtöt, de ezt nem tudtam nekik értelmesen körülírni negyedik nekifutásra sem. Jobb a békesség alapon, és abból kiindulva, hogy ne botránkoztassunk meg senkit elfogadtam az ajánlatot. Magam sem tudtam, mire mondtam igent.

Az először gombának vélt kis barna darabkák különös radír állaga és májra emlékeztető bukéja kapcsán felbugyogott bennem egy kérdés, majd kiszökött a fogam kerítésén: „Amúgy ez mi?” – „Disznógyomor” – hangzott a válasz. Nem volt természetes a mosolyom. A kis, édeskés, de hússzerű hengeres izékről már nem mertem érdeklődni. Ki tudja, kinek a kije.

Apropó. Nem tudom feltűnt-e valakinek, hogy előző hétvégén, Húsvétkor. Nos, igen. Május 01, Húsvét. Idén sok minden gyűrűzött be erre a napra. Anyák napja, a munka megünneplése, ortodox Húsvét, és az első orosz nyelvű Biblia megjelenésének évfordulója. A „saját” Húsvétunkat jobban vártam ugyan, a böjt miatt jobban is készültem rá, de a helyiek rám ragasztották a májusi ünneplés vágyát is. A gyüliben, ahova járok (igen, ahova járok) nagyon finom kalácsot sütnek a nénik. De a tea otthon a legjobb! A legtöbbet mégis az Úrvacsora adta, ami annyira hiányzott március végén. Szóval Húsvét Volumen 2! Esetleg ReLoad. De ne menjünk olyan messzire. Márciusban én készítettem el a sonkát, a festett tojást és a kalácsot, most a boltok kínálatából válogattam kulicsot (кулич), vagyis gyakorlatilag kuglófot. A gyermekkor íze. Tetszik ez a szó. Kulics. Majdnem kalács. Христос воскрес! – Воистину воскрес! Vagyis Krisztus feltámadott! – Valóban feltámadott! Ahogy az itteni testvérek köszöntik egymást Húsvét alkalmából.

Törékeny az emlékezetem. Próbálok még morzsákat gyűjtögetni és írni a következő napokban. Addig is nézegessetek szép képeket!

(Ja, és megnéztem a Saul fiát! Második kört kérek. De moziban. Valaki?) 

 Kulics és gyülekezet