Tudjátok, vannak olyan napok, amikor azt gondoljuk, hogy már berendezkedtünk. Túl vagyunk mindenen. Ami csak jöhet és meglephet minket, már rég megérkezett, sőt már felocsúdnunk is sikerült a történések után. És rendszerint ilyenkor érkezik valami, ami felkavarja ismét az állóvizet, szétszaggatja az eddigi kis határokat és újraértelmezésre kényszerít. Ekkor rádöbbensz, hogy valójában nem arról van szó, hogy tényleg lefutott minden létező ügy a közelben, csak túl gyér a fantáziád ahhoz, hogy továbbláss.
Vasárnap este nálam úgy esett az eset, hogy szépen ücsörögtem a gépem előtt és bajlódtam a megint pont működésképtelen netemmel, majd hirtelen minden helyreállt egy pillanat erejéig és Facebookon megpillantottam egy kis képecskét, amit az ’Ez az a nap!’ osztott meg. Csak egy rövid szöveg volt rajta: „Légy türelmes, még nem végeztem! – Isten”. Nos, kedves Szeretteim… Tudjátok ez az, ami egy pár napig nem hagyott nyugodni. Úgy éreztem, hogy valóban elindult valami, de elképzelésem sincs a továbbiakról. Egyszerűen nem látok magam elé egy centire se, pedig nagyon szeretnék. Jelen helyzetemben így ez az iromány megfogott, mert hirtelen belém hasított, hogy talán nem is én vagyok az, akinek a további fejleményekről gondoskodnia kell.
Pont lepergett előttem ez a kis eszmefuttatás, amikor kopogtatott az ajtón Zsenya, az egyik fickó a nemzetközi irodából és hozott magával egy köteg ágyneműt és hozzá tartozó huzatokat a szobában harmadikként, még egyelőre üresen álló ágyra. Kurtán megjegyezte, hogy szobatársat kapunk, aki 10-15 percen belül megérkezik. Csak annyit sikerült kiszedni belőle, hogy egy belga lányról lesz szó. Hirtelen összerántottuk a szobát, mindent leszedegettünk a bizonyos harmadik ágyról és felkészítettük magunkat.
Szerintem életembe se sose nem fogom elfelejteni, ahogy ez a kiscsaj belibbent. Valami fogalom, hogy milyen elvont szerelésben volt. 15-16 éves koromban volt egy barátnőm, aki elég hasonló volt, de a viseletén talán ez nem látszott meg ennyire. A durva nem is a gönce volt igazán, hanem a beszélőkéje. Egy húszéves, tolmácsnak tanuló fiatalról van szó. Szédületes méretű információcsokrot tud egy rövidke kis szemvillanás alatt ledugni a torkodon. Eszméletlen. Ráadásul teszi mindezt igencsak könnyen zavaróvá váló hangerővel. Mindezt anyuék hamar megtapasztalták, ugyanis minden Skype beszélgetésünk pengeélen táncolt, mivel rendszerint sztereóban beszéltünk és az én kis csicsergő hangom elszállt az övé pedig gond nélkül jutott haza virtuálban. Annyi bizonyos, hogy egy nagyon is barátkozó és mókás figura ez a Majelis. Flamand nyelvterületről jött, így kicsit teszteltem vele a létezhetetlenül gyér holland tudásomat. Igazából nincs is olyanom, hogy holland nyelvtudás, csak az angol-német iskolai kombónak köszönhetően elcsípek pár dolgot. Amikor rólam volt szó, azt megértettem. Mondjuk, azt ki ne értené meg.
Sajnos mégsem tudom azt mondani, hogy fényesen ívelt felfelé a hangulatom a hétvégén, mert valahogy sok lett az a két ember körülöttem. A legnagyobb problémát az esti csend és így a mindig megtartott csendesség hiánya okozta. Már elszoktam attól, hogy küzdenem kelljen a nyugodt körülmények között történő Bibliaolvasásért. Három nap. Eddig tartott. De a harmadik napon, a legszebb hajnalon, kicsit mintha az én halálom is megszakadt volna, a lelki halál, mert teljes meglepetésemre a nagy zajongások hirtelen elmúltak körülöttem. Mintha elvágták volna a korábbi három nap minden jól bevált szokását, csend támadt és mindenki magának akarta tömködni a kis unalom támasztotta űrt; nem foglalkoztunk a másik napi hülyeségével, csak a magunk ügyére fókuszáltunk és végre leülhettem elmélkedni, gondolkodni Isten Igéjén és olyan felemelő volt az élmény. Nem előzte meg ezt a változást valami komoly beszélgetés, vagy bármi más, csak néhány imádság. Szóval most minden rendben van és egyszerűen jó.
Annak mindenképp örülök, hogy van mellettem egy angolul jól beszélő egyed, ráadásul nem elhanyagolandó, hogy Majelis már két éve tanul oroszul, szóval igencsak hasznos a boltban, meg amikor kulcsot kell másolni, mert szól a koleszból egy akárki, hogy eggyel kevesebb a kulcs, valószínűleg az előző lakók nyúlták le, szóval másoltatni kell, meg hasonlók.
Áá, érzem, hogy ezt a mai bejegyzést nem lesz olyan élvezetes olvasnotok, kedves Szeretteim. Az igazság az, hogy a legfőbb történés csak a megkönnyebbülésem megérkezése volt az újból lehetségessé váló elmélkedések miatt. Nem tudom, hogyan hangozhat ez kívülről. Nekem belülről a békességem így megvan.
